Keresés ebben a blogban

2011. október 1., szombat

Hát akkor kezdjünk neki

Egy fantasztikusan szuper napot töltöttem el a barátnőmmel. Nálam volt a találkozó, onnan indultunk. Szokás szerint kávézással kezdtük a túránkat, ami nem sikerült túl jól. Sajnos vannak olyan vendéglátó egységek, melyek csöppet sem adnak a higiéniára, illetve arra, hogy a vendég úgy érezze, ő ott a minden. Először is a pultost kellett keresni, miután 3 perc várakozás után még mindig nem jött ki a teraszra, hogy szeretnénk-e valamit fogyasztani. Megtaláltuk, de már akkor elment a kedvem, mert olyan képet vágott a köszönés után, hogy nem is volt kedvem rendelni. Az a tipikus menjetek már innen a francba, még titeket is ki kell szolgálnom, minek jöttetek ide kifejezés volt látható az arcán. De mégis rendeltünk, amit szintén nagyon megbántam, mert olyan koszos volt a pohár, hogy üvegből voltam kénytelen inni. A tejes kávémat le-letuszkoltam azért, de abban mindketten megegyeztünk, hogy soha többé nem megyünk abba a bizonyos kávézóba.
Ezek után indult meg a mókázás. Betértünk a 290-es boltba, ahol minden kétszáz kilencven forintba kerül. Vicces volt, mivel ha valamit venni akartunk akkor az eladó ránk szólt, hogy ebből kettőt kell venni, mert kettő kerül 290-be. Hát kérdem én, honnan a francból kellett volna ezt tudnunk. Így vettünk két macis jegyzettömböt, amire bevallom rettentő nagy szükségem volt. :D


Egy jegyzettömböt jobb híján, mivel iskolai kalendárkát akartam venni, de szerintem elgurult a gyógyszerük, amikor ráírták a 5400 Ft-os árat. Vááááááááááá
A Hello Kittys tojást már nem vállalom, nem az enyém. :D Azt hiszen ebbe a boltba se megyek be többet.

Ezek után mentünk bálnázni, de csak a hecc kedvéért, mivel már réges-régen nem találunk magunknak normális dolgokat. Tele van a bolt gagyi cuccokkal, így csak a bolondozás marad. Természetesen sikerült azért egy plüsst kiválasztani szokás szerint:


Mindig idiótának néznek minket a boltban, de hát nem lehet kihagyni. Most nem találtunk szexi piros plüss fehérneműt, így maradt a plüss állatka. Lecsempült szájjal jöttünk ki a boltból, mivel persze haza még nem akart menni egyikünk sem. Így jött a nagy ötletem, hogy menjünk ki a Park Centerbe. Ott van minden egy helyen, így tudunk végre shoppingolni. (Legalábbis reménykedtem benne.)
Beszabadultunk a NewYorkerbe és jól bevásároltam. Nem is hiszitek, de szinte minden 290 Ft-ba került. :D De mivel itt elég hamar meguntuk magunkat áttértünk a C&A-ba. Mondtam is a Berninek, hogy én nem szeretem ezt a boltot, addig amíg meg nem láttam álmai kabátját, illetve cipellőjét. Ekkor nevetett fel igazán, hogy "Nem szereted ezt a boltot mi?" Látom rajtad:


Így esett, hogy nem énrajtam volt kivételesen dorkó. :D Alig várom, hogy este legyen s felhúzhassam, az új fehér kabátommal egyetemben. Bernikének is sikerült azért bevásárolnia, csupa hasznos holmit vett. Például egy fülmelegítőt:


Egy hupikék törpikék pólót, ami nekem is nagyon tetszett, de a Törpillás változata:


A gyűrű amit választott kivételesen nekem is tetszett:


Egyet én is vettem majdnem, de csak kényszerből, ugyanis fel még csak felment, de lejönni nem akart. :D

A gyűrű után jött a szokásos Berni féle hülyeség. Ő megvette a kitűzőt, amiből hajdíszt csinált. Azt hiszem a következőket mondtam: Úgy utálom amikor hülyeségeket aggatsz magadra, és mégis jól áll:




Ezek után fehérneműt vásároltunk, melyről nem rakok fel képet, mert nagyon szexik lettek. Mindenesetre nagyon vicces volt, mikor szembesült a számlával, mikor már a kezében volt kiabált fel, hogy úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen, ki engedte ezt meg? Majd nagyot nevettünk, mivel a számlán szerepel egy kis nadrág is, amit valószínűsítettem, hogy az én bugyim lehet az. Örömünket tetézte a sok szatyor, melyet hanyagul ledobtunk a Mc'Donalds asztalára:


Én ebédeltem, Bernike helyet sporólt, mivel ő még ment vacsizni Hunyával. Majdnem megfulladt attól a két szem krumplitól amit tőlem ellopott. :D:D Pedig tényleg nem sajnáltam.



Befejezvén a vásárlást jött értünk Hunya, s hazafelé az autóban tudatosult bennem, hogy hogy fogom én ezt otthon beadagolni, hogy ennyi mindent sikerült vennem.
Hazaérvén rájöttem, hogy életemben nem volt még ekkora mázlim, nem volt otthon senki. Így gyorsan levettem mindenről az árcímkét, kimostam, kiteregettem, s mintha mi sem történt volna vártam haza a páromat. Mégis észrevette a vásárolt dolgokat, de azt egy valóban 290 Ft-ért vásárolt Fishbone toppal elrendeztem. Túl szexire sikerült a felső, így nem volt több kérdés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése